2010. március 15., hétfő

Az internet új világa

Eredetileg az internet összes adatforgalmát a nagy internetszolgáltatók osztották meg egymás között. Mára ez már jelentősen megváltozott, elsősorban a vezeték nélküli internetnek köszönhetően.


Új vonalak

Az internet régi felépítése mára jelentősen megváltozott. Míg korábban a nagy szolgáltatók osztották meg egymás között a vonalakat, mára már rengeteg kisebb szolgáltató is bekapcsolódott az internet szolgáltatásba.

Ezek a kisebb cégek úgy borítják fel a régi rendet, hogy hálózataikat összekapcsolva nyújtanak nagyon olcsó, csaknem ingyenes internet hozzáférést. Így a nagy hálózatok belső „magja” körül létrejön egy külső, kisebb, de egyre bővülő peremterület is.

Ez a jelenség a peering, vagyis a szolgáltatók hálózataik összekapcsolásával nyújtanak közvetlen hozzáférést a felhasználóknak.


Videórengeteg

Az egyre változó és bővülő világháló egyre nagyobb részét a videók teszik ki. Egy kimutatás szerint 2013-ra már az internetes forgalom 90 %-át a videók fogják kitenni.

A videóktól eltekintve is folyamatosan nő az adatforgalom. Mikor elkezdték méri, akkor még csak petabájtban gondolkoztak, ami 1 millói gigabájt, mikor ez kevésnek bizonyult akkor vezették be a zettabájtot, ami 1 millió petabájt, de ma már ez sem elegendő az adatforgalom mérésére, így bevezették a jottabájtot, ami 1 millió zettabájt. Ez is mutatja az egyre növekvő adatforgalmat.


A bejegyzés alapja: Agent Portal

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése